JÁTÉKORSZÁG SEGÉLYKONCERT!!!
December 10-én jótékonysági koncert lesz a szolnoki Ifiházban a kolontári és devecseri gyerekekért. Mivel az iszap a földdel tette egyenlővé Devecser játszóterét, ezért most a helyi általános iskola udvarán építenének egy új játszóparkot a gyerkőcöknek. Ennek költségeihez járulunk hozzá a koncert teljes bevételével!
Fellépnek:
-Beton
-Beware Aphrodite
-Claps for Caroline
-Jaskasam
-The Moorders (Gary Moore Tribute Band)
A belépő 500 HUF, de lesz egy persely, amiben a belépőn felüli adományokat gyűjtjük.

A két partizán banda nem tétlenkedik. Kicsit messzebb, mint azt tervezték, kicsit kevesebbedmagukkal', de szavukat tartva, koncerte invitálják a kedves érdeklődőket.
Látván hogy ennyi helyi zenekar adott ki mostanában demó felvételeket a kezéből, gondoltuk helyén való lenne, hogyha ezekről valaki írna pár sort – ha másért nem is, legalább azért, hogy kicsit promózva legyenek. Régi mondás szerint, "aki ért hozzá az csinálja, aki nem, az meg beszél róla", ez természetesen ránk is vonatkozik, nem értünk a zenéhez, épp ezért az itt leírtak csak magánvélemények, nem szakmai kritikák.
(Megjegyzés: a kritika megírásakor egy korábbi keverést hallottunk, de most már letölthető a végleges változat innen)

Mao:

