A tehetségkutatóra jelentkezett zenekarok
Az Anyám és Nyulam zenekar két unatkozó ember szabadidős foglalkozásaként indult 2007 végén, majd ahogy telt az idő, egyre többen csatlakoztak, és elérte a mai 7 fős létszámot, a csoportosulás tényleges zenekarrá vált. Kezdetben moldvai népzene alkotta a repertoárt, majd ezeket saját instrumentális nóták váltották fel, mostanság pedig az énekes dalok is kezdenek egyre inkább szaporodni. A zenekarra talán a világzene stílus a legjellemzőbb. A zene változatosságát biztosítja, hogy összesen 15 féle hangszer szólal meg a dalokban.
Az Arms of Distress zenekar 2009 májusában alakult. A két alapító (Báthori István és Mátyók Zoltán) korábban már írt együtt dalokat, így azonnal a dalszerzésre fektethettük a hangsúlyt. A zenénk modern metálként írható le a legjobban, de ez nem fedi a valóságot teljesen, mivel klasszikus metal elemek is hallhatóak benne. Dallamos, energikus, lüktető zene metalcore-os gitárokkal, dallamos (angol) énekkel és ütős, "slágeres" refrénekkel. A zenekar felállása 2009 november óta stabil, ugyanis ekkor találtuk meg a jelenlegi dobosunkat és basszusgitárosunkat. 2009 szeptemberében rögzítettünk két dalt, amik nem jelentek meg semmilyen formában, csak online hallgathatóak. Jelenleg éppen stúdiómunka folyik, egy négy számot tartalmazó anyagot veszünk fel, ennek elkészülte február közepére várható.
Beton - Nemzeti és szociális foglalkoztató kultúrzenekar
A zenekar a szolnoki Panksapka zenekar hamvaiból újraéledve alakult a banda Szolnokon maradt tagjaiból 2009-ben. Az elektronikusan kábító kereskedelmi csatornák főzőcske műsorait magába szívva stílusa áll egy adag jól lefőzött punk alapléből, megbolondítva egy kis ska-val, tánccal, miegymással, odarottyantva metálos tűzön, megfűszerezve elektronikával, csasztuszkákkal és mulatozással. A szövegvilág is ehhez hasonlóan eklektikus, aktuális, érzékeny témákat feszeget a mai magyar valóságról, celebekről, vonatokról, hajókról, bankokról, uzsorásokról, barátokról és barátnőkről.
A Beton csak saját zenét játszik, olykor egy-egy taktust belecsempészve gyermekkorunk legszebb dalaiból, úgymint Ramones, Depeche Mode, Kalinka...
További magyar hangok elkövetése és dallamba rendezése csapatmunka.
A Beton hangzás mondanivalójáért Tömör és Vas tagtársak a felelősek.
A zenekar nem rendelkezik sem lemezzel, sem lemezszerződéssel. Ám igény lenne rá...
A zenekar 3 hónapja kezdte el a közös munkát, határozott elképzeléssel a stílust illetően.
Koncerten még nem láthattatok minket együtt, bár mindannyiunknak van már bőven színpadi tapasztalata. Készülünk az első bemutatkozó bulinkra és várjuk a visszajelzéseket, ezért jelentkeztünk a TehetségQkutatóra és hogy megismertethessük ezt a zenei stílust szélesebb körben ebben a régióban. Hamarosan találkozunk élőben!! ; )
A banda 2003 őszén alakult egy zempléni kis községben, Bekecsen. Ekkor az egész még csak a fölös energiák levezetésére szolgált, bár készültek szép számmal a diktafonos felvételek... Alapítók: Muri János, Muri József, Meleg Tamás, Fábián Ottó. Néhány helyi és fővárosi koncert, szárnypróbálgatás után a koncepció kezdett komolyabbá válni (Koba Tamás a doboknál), majd tagcserék után Durbász Gábor, Nagy Ferenc és Horváth László került a zenekarba (2005 januárja). Itt sikerült rálépni a tudatos zenélés rögös útjára. Koncertezés és sok-sok próba után a banda újra átformálódott, megfordultak a zenekarban ügyes zenészpalánták (Gavalla Zsófia, Barna Balázs, Sándor Ferenc), de sajnos huzamosabb ideig nem sikerült velük együttműködni, tovább kellett keresgélni. 2007-ben viszont megtört a jég, kialakult egy stabil felállás: Muri János (basszusgitár), Muri József (szólógitár, vokál), Rácz Mihály (dobok), Nagy Ferenc (ének, ritmusgitár). 2009-ben Kerekes Szabolcs (billentyűk) és Ujj Péter (szaxofon) csatlakozott a bandához.
A Cultfabric zenekar 2009 márciusában alakult, budapesti, marfűi, tiszatenyői és törökszentmiklósi tagokból áll. A zenekar sajátossága a stílusbeli sokszínűség, mely a tagok különböző és sokrétű ízlésvilágából adódik. A dalok alapvetően a funky basszus alapok köré épülnek fel helyenként fűszerezve egyéb stíluselemekkel, soul-groove énekhanggal és fuvolajátékkal kiegészítve. A stílusok, hangszerek, emberek és generációk kavalkádja egy meglehetősen harmonikus, izgalmas és egyedi hangzásvilágot tulajdonít a Cultfabric zenekarnak.
DD 1984 júliusában született Veszprémben, s már egész fiatalon közel került a zene világához. 12 éves korától zongorázik. Magához a hip-hop stílushoz a 2006-os év folyamán került közel, s már a következő évben, Angliában hozzá is látott első korongjához. A 6 dalból álló angol-magyar kislemez a HÜCCSETEK-LE címet viseli, amely egy brit ismertebb formáció ("THE LAST LEGION") közreműködésével készült.
2008-ban visszatérve Magyarországra, DD hozzákezdett első hivatalos bemutatkozó lemezéhez Sündörrel. Még ebben az évben megjelenik a SZFÉRA, ami sínre állítja a srácokat a szcénában.
DD ezután szóló karrierbe kezdett számos ismert zenei producer, előadó és cég támogatásával a háttérben. A készülő lemez a PLASZTIK címet viseli, s az eddigiektől eltérő stílusról, érzésvilágról árulkodik, mellyel kapcsolatban bíztatóak a kilátások.
A zenekar spontán alakult az első törökszentmiklósi Utcazenész Fesztiválon 2008 nyarán. A duó főleg arab flameco, spanyol, world music, magyar népzenei és egyéb sajátos elemekből építi fel a 100%-osan improvizált műsort.
Annyira spontán és improvizatív zenekar vagyunk, hogy próbálni sem szoktunk. Nagyon különböző helyeken szoktunk zenélni, hiszen voltunk már fellépni fesztiválokon, kisebb koncerteken, klubokban, céges és politikai vacsorákon, baráti bulikon és szülinapokon is.
2008. júliusában alakult meg a zenekar. A stílus, amit mi képviselünk, pop-punk zenébe tartozik, nagyon sokan ezt mondták, azonban most van az énekben egy kis scream. Szeretnénk indulni a tehetségkutatón, mert szeretnénk valami nagy dolgot csinálni.
Gimnáziumi őrületként dob, basszus, kongával kezdtük csinálgatni, sorra jöttek barátok, tehetségek közénk. Jelenlegi állapotban másfél-2 éve láthattok, hallhattok bennünket. Nagy szerencsénkre megfordultunk már Szolnok legtöbb helyén, terén, de játszunk Budapesten, Szegeden és mindenfelé vidéken is.
Nem volt még lehetőségünk megfelelő minőségű felvétel készítésére, de minden erőnkkel ráálltunk és ha alkalom adódik, rögzítjük első demónkat - egyre távolabb a parttól címmel.
A sok hangszeres, élő tánczenei formációk terén Magyarország mindig is deficittel küzdött, ezért reméljük, örvendetes minden újabb felfedezés ebben a műfajban. Több-kevesebb sikerrel igyekszünk összehozni a nu-jazz, downtempo, elektronikus tánczenei elemeket és megosztani a publikummal. Stílusunk behatárolására nem vállalkoznék, ezért (nekünk is előnyösebb) az Exit magazin rólunk írt jellemzéséből csippantok ki:
"Az E.T.A.P. szépen hozza, amit kell: gépek és élő hangszerek (fúvósok és bőgő), Mc és énekesnő, dzsesszes dobbasszus és downtempo, méghozzá nem a szirupos, lounge-os, hanem az elmélyültebb, fúziós (4Hero) fajtából."
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »

